IÓ !
Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!
Örömmel tapasztaltam, hogy már majdnem mindenki használatba vette az új online felületünket, a BOOKR sulit! Aki még nem tette meg, ne féljen tőle! Majd meglátjátok milyen sok élményt és szórakozást tartogat számotokra!
Azt ígértem, hogy a legszorgalmasabb BOOKR suli-s tanulókat értékelni fogom a tanév végén. A verseny jelenlegi állása szerint 1. helyen Pulger Jázmin, a 2. helyen Szokolai László és a 3. helyen Uhrin Milán áll! Nekik gratulálok az eddigi munkájukhoz! Persze nagyon az elején tartunk a versenynek, hiszen a zárónap június 10! Addig még sokszor fog megváltozni a helyezettek névsora! Mindenkinek jó versenyzést és persze jó olvasást kívánok!
És most nézzük a holnapi ,, feladatokat"!
Matematika-Fejlesztés: Ismétlés
A mai matematika órát a Wordwall felületén töltjük. Kattintsatok az alábbi két linkre és az ott található játékok segítségével ismételjétek át a 3-as és 4-es szorzó-, illetve bennfoglaló táblát!
CSOPORTOSÍTÁS/3-AS, 4-ES SZORZÓTÁBLA
ÜSS A VAKONDRA!/ 3-AS BENNFOGLALÓ TÁBLA
A következő játékot játszhatod egyedül, de akár társsal is. Ha az utóbbit választod, kérj meg valakit a családból, aki szívesen játszik veled! Forgassátok meg felváltva a szerencsekereket és az nyer, aki a legjobb fejszámoló közületek!
SZERENCSEKERÉK/FEJSZÁMOLÁS
Olvasás: Olvasás fejlesztése
Lépjetek be az egyéni kódotokkal a BOOKR suli felületére. Válasszatok ki az ajánlott könyvek polcáról egy számotokra kedves mesét vagy verset! Olvassátok el és oldjátok meg a hozzá kapcsolódó játékos feladatokat! Persze olvashattok több könyvet is, hiszen ha nyerni szeretnétek, nem elég napi egy könyv!😉
Testnevelés: Labdás játékok
A mai gyakorlatok sorrendjét a véletlenre bízom. Forgassátok meg az alábbi linkeken található Szerencsekerekeket és a kisorsolt sorrendben végezzétek el a gyakorlatokat!
BEMELEGÍTÉS
LABDÁS JÁTÉKOK
Szép, derűs napot kívánok mindenkinek! Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Tanító néni
2020. június 2., kedd
Társastánc 36.hét
Kedves Szülők és Gyerekek!
Köszönöm szépen a tanévben nyújtott munkátokat!
Megkaptam a finálé táncokat, nekik jár az ötös. Remélem, hogy aki nem küldte el, ők is megpróbálták letáncolni otthon.
A táncos bizonyítványokat az osztályfőnököknél lehet majd átvenni. A normál és a digitális oktatást együtt értékeltem.
Mindenkinek kívánok egészségben, élményekben gazdag nyarat! 😀 Szeptemberben találkozunk!
Üdvözlettel,
Balázs bácsi
Köszönöm szépen a tanévben nyújtott munkátokat!
Megkaptam a finálé táncokat, nekik jár az ötös. Remélem, hogy aki nem küldte el, ők is megpróbálták letáncolni otthon.
A táncos bizonyítványokat az osztályfőnököknél lehet majd átvenni. A normál és a digitális oktatást együtt értékeltem.
Mindenkinek kívánok egészségben, élményekben gazdag nyarat! 😀 Szeptemberben találkozunk!
Üdvözlettel,
Balázs bácsi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Katolikus hittan
Az alábbi linken megtalálható az óra anyaga: G:\IV.-13. Tedd meg ami rajtad áll! (P).docx
-
Kedves Gyerekek! Szép új hetet kívánok mindenkinek! Ha hétfő, akkor újra környezet óra! 😊 Szépen és ügyesen dolgoztatok az előző hetekbe...
-
Kedves Hittanosaim! Most nem kaptok már feladatokat csupán kettőt: a nyáron is imádkozzatok sokat, ha tehetitek gyertek el a templomba...
-
Kedves Gyerekek! A mai órán megoldott feladataidra szeretnék 5-öst adni! Mielőtt hozzákezdenél ellenőrizd le a munkafüzeted 46. oldal án ...